Robert Capa, a tudósító címmel ma nyílik meg a Friedmann Endre néven magyar zsidó családban született Robert Capa első állandó életműtárlata a róla elnevezett budapesti Kortárs Fotográfiai Központban. A Capa-hagyaték csaknem 70 ezer negatívja közül mintegy 140 előhívott felvétel szerepel majd a kiállításon.
Támogassa hitközségünket: OTP Bank: 11736116-20014397 |
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban ma nyílik meg Robert Capa (eredeti nevén: Friedmann Endre – 1913-1954) első állandó életműtárlata.
Mint a 24.hu portál írja: a tárlat előkészületeibe a portál egyedüliként tekinthetett be, s mint az erről szóló cikkből kiderül, a kiállítás „nemcsak időbeli és térbeli séta, de egyúttal egyfajta »belső út« is, amely bemutatja az 1920-as évek elején Budapestről elinduló, majd szinte valamennyi kontinensen megforduló és ott képeket készítő alkotó művészi és magánéleti kiteljesedését, majd annak tragikusan hirtelen befejeződését”.
A lapnak nyilatkozó Csizek Gabriella kurátor elmondta: „a kiállításba beépülő vizuáltechnikai és információtechnológiai eszközök segítik a fotók értelmezését, feltárják, megelevenítik készítésük körülményeit, és megmutatják a halhatatlan életművet”. A tárlat korabeli dokumentumokat, filmfelvételeket, animációkat, hologramot és interaktív kijelzőket is felhasznál.
A 24.hu képgalériáját itt tekinthetik meg.