Hetiszakasz

Vájikrá hetiszakasz 1. kommentár, 5782. VeÁdár 3.

Új könyvet kezdünk a héten. Vájikrá első két hetiszakasza a szentélybeli áldozatokkal foglalkozik, vagyis olyan témával, amely lassan kétezer éve csak elméleti jelentőséggel bír, de gyakorlati szerepe – Szentély hiányában – nincsen. Mestereinket kettős cél vezette a korbánot témakörének kommentálásakor, egyrészt igyekeztek fenntartani az érdeklődést az áldozati kultusszal kapcsolatban, másrészt arra törekedtek, hogy a remény megőrzésének eszköze is legyen. Az utóbbi kapcsán komoly nehézséget okozott, hogy kiemelkedő jelentőségű bölcseink közül többen az áldozati kultuszra a fejlődés egy meghaladott lépcsőfokaként tekintettek. A Rambam egyik ismert kommentárja szerint az Örökkévaló nem igényelte az áldozatokat, „azonban az emberiség, beleértve Izrael népét is, hozzászokott ahhoz, hogy állat-áldozatokat ajánljon fel a bálványoknak, Isten pedig nem tudta teljesen beszüntetni ezt a gyakorlatot. Ehelyett megengedte a zsidó népnek, hogy továbbra is áldozatokat ajánljon fel, de megparancsolta, hogy szolgálatukat felé irányítsák”. Az utókor több tagja is érzékelte, hogy a fenti sorok nem „használnak” az áldozatok megítélésének…folyt köv.

Támogassa hitközségünket: OTP Bank: 11736116-20014397

Sávuá tov, jó hetet mindenkinek!

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?