A Szombat – héberül: Sábát – a legnagyobb és legszentebb zsidó ünnep. A Szombatnál csak a Jom Kipur nagyobb és szentebb. A Tóra is így mondja: Jom Kipur – a Szombatok Szombatja. A szombat szentségéhez fogható nincs, mivel ez nemcsak egy pihenőnap, amikor mindennemű munka tilos, hanem a Szombat szimbolizálja a zsidó ember szemében a Teremtést és a Teremtőt egyaránt, azt a Teremtőt, aki hat napon át teremtette a világot és a hetedik napon megpihent. Így adta az Örökkévaló a zsidó népnek a Szombatot, a szellemi felemelkedés napját.

 

A szombatot a zsidó folklór, illetve a kabbala-irodalom „királynőnek” nevezi. A péntek-esti szombatfogadó ima a „királynő” fogadásáról szól. Álkábec örökszép éneke, a Löchá Dodi így hangzik: „Jöjj, barátom, fogadjuk hát, Szombatot, a szép arát.” Sábát Hámálká, vagyis Szombat-királynő, itt a menyasszony képét ölti fel, akit „vőlegénye”, a zsidó nép, örömteli szívvel fogad beköszöntésekor, péntek este. A zsidó nép évezredes történelme során hűségesen őrizte a szombatot, tartotta meg törvényeit. Áchád Háám, (Áser Ginzburg) újkori zsidó gondolkodó szerint „inkább, mint ahogy a zsidók tartották a szombatot tartotta (meg) a szombat a zsidóságot”. Nagy igazság rejlik ebben a mondásban. Szombat este, amikor az ünnep véget ér (héber szóhasználattal: kimegy) ünnepélyesen elbúcsúztatjuk a királynőt, akit 25 órával korábban gyertyagyújtással és kidussal (áldás a borra) fogadtunk.

 

A két szertartás között a zsidó ember imádkozik, a Tórát tanulmányozza és minden tekintetben különbséget igyekszik tenni a hét hat, dolgos napja és a hetedik, a pihenőnap között. A dolog természeténél fogva a szombat – annak minden gyakorlati, szellemi, valamint háláchikus vetületével egyetemben – központi helyet foglal el a chászid folklór mesevilágában.

 

Forrás: zsido.com