Kategória: Hírek

Nemzetközi együttműködés a zsidó temetők rekonstrukciójára
Együttműködési megállapodást írt alá a közelmúltban dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója és Philip Carmel, a European Jewish Cemeteries Initiative (ESJF) közhasznú társaság ügyvezető igazgatója. Az együttműködés célja az elhanyagolt vidéki temetők rekonstrukciója, rendbetétele, kitisztítása és bekerítése. A nemzetközi programot – amelyben Magyarországon kívül még hat közép-kelet-európai ország vesz részt – Németország külügyminisztériuma finanszírozza.

Megújulhat Fejér megye egyetlen zsinagógája
A Sárbogárdon található épület nemrég az Alba Régió Alapítvány tulajdonába került, melynek célja, hogy méltó emléket állítson az egykoron virágzó helyi közösségnek, ezáltal pedig Magyarország egy újabb zsidó emlékhellyel gazdagodhat.

Közösségi térré válhat a megye egyetlen fennmaradt zsinagógája
Fényes jövő állhat az egykori sárbogárdi és környékbeli zsidóság hitéletének otthont adó épület előtt, amely Fejér megye egyetlen fennmaradt eredeti zsinagógája. A jövőben helytörténeti kiállítások és szakrális események színterévé válhat a jelenleg még romos állapotú épület.

Jól szerepeltek a fehérváriak a Szentföldön tartott Maccabi Játékokon
A hét elején érkezett haza a magyar delegáció a Szentföldről, a 21. alkalommal rendezett Maccabi Világjátékokról. Négy fehérvári szerepelt, atlétikában.

Mazsihisz: Jogi lépéseket teszünk az uszító plakátok ügyében
A Budapest több pontján a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) logójával megjelent, uszító és antiszemita plakátokhoz Szövetségünknek természetesen semmi köze. Az ügyben megtesszük a szükséges jogi lépéséket. SAJTÓKÖZLEMÉNY

QR-kódot kaptak a sírok a szegedi zsidó temetőben
Ötven jelentős ember nyughelyén helyeztek el életrajzi adatokat és képeket tartalmazó QR-kódokat a szegedi zsidó temetőben. A Pick Szeged Zrt. támogatásával megvalósult projektet Ábrahám Vera, a Szegedi Zsidó Hitközség archívumának vezetője, Frauhammer Krisztina, az archívum munkatársa és Pataricza Dóra történész kezdeményezte.

Magyar származású édesapja Budapesten élte túl a vészkorszakot
Nem akármilyen kapcsolatok fűzik Magyarországhoz az új izraeli miniszterelnököt, Yair Lapidot, aki július elsejétől irányítja a zsidó államot. Magyar származású édesapja Budapesten élte túl a vészkorszakot, amiről megrázó könyvet is írt az újdonsült kormányfő, aki többször is elkísérte apját Magyarországra.

Fehérváriak a Maccabi Világjátékokon
A Maccabi Világjátékok a zsidó egység, a kultúra, vallás és a hagyomány ünnepe, amely a harmadik legnagyobb nemzetközi sportesemény a világon. A Maccabi Világjátékok számokban 1000 sportoló, 3000 versenyszám, 47 sportág, 2100 medál, 80 nemzet.

Megtartotta első miniszterelnöki beszédét Jaír Lapid
Jaír Lapid: „Itt olyan szellemi tőke, képzelőerő és erő van, ami sehol máshol” Megtartotta első miniszterelnöki beszédét Izrael állam új kormányfője, a magyar felmenőkkel bíró Jaír Lapid. A modern Izrael állam tizennegyedik kormányfője a beszédében a Budapesten élt nagyszüleiről is megemlékezett. Jaír Lapid beszédét magyar nyelven az Új Kelet tette hozzáférhetővé.

A Fejér megyei zsidóság deportálásának 78. Évfordulójára emlékeztek
Vasárnap délelőtt a Mártírok Emléknapján, a Fejér megyei és székesfehérvári zsidóság deportálásának 78. évfordulóján tartottak megemlékezést a Mártírok Emlékcsarnokában és az Óvoda utcai Izraelita temetőben. Az elhurcolt több ezer fehérvári zsidó ember közül mindössze 131-en vergődtek vissza a koncentrációs táborokból, 119-en pedig a munkaszolgálatból.

Gyász: Elhunyt Haumann Péter, egy tökéletes színpadi karakter, a nemzet színésze
A Cabaret öreg zsidó zöldségese, a vilnai gettó színházáról szóló Gettóban is ott van, ő Lajos bácsi, Köves Gyuri ortodox zsidó nagybácsija a Sorstalanságban és a kabaré utolsó „mohikohn”-jainak egyike. Megrendítő és esendő még gonosz zsidó Shyloccként is ez az egyszer harsányan komikus, ugyanakkor visszafogottan elegáns – Haumann Péter az utóbbi időkben sokat gondolt a…











