Megtartotta első miniszterelnöki beszédét Jaír Lapid

Jaír Lapid: „Itt olyan szellemi tőke, képzelőerő és erő van, ami sehol máshol” Megtartotta első miniszterelnöki beszédét Izrael állam új kormányfője, a magyar felmenőkkel bíró Jaír Lapid. A modern Izrael állam tizennegyedik kormányfője a beszédében a Budapesten élt nagyszüleiről is megemlékezett. Jaír Lapid beszédét magyar nyelven az Új Kelet tette hozzáférhetővé.

Támogassa hitközségünket: OTP Bank: 11736116-20014397

„Egy holokauszttúlélő fia vagyok. 13 éves zsidó fiúként meg akarták ölni, és nem volt senki, aki megvédje. Megvédjük magunkat, mi magunk. Gondoskodni fogunk arról, hogy mindig meglegyen nekünk az Izrael Védelmi Erők, egy tagadhatatlan erejű hadsereg, amelytől ellenségeink félnek” – mondta első miniszterelnöki beszédében Jaír Lapid, majd elmondta a következő történetet:

„1944 telén egy este a budapesti gettóban a nagymamám apámhoz kiáltott, és azt mondta neki:

– Gyermekem, te nem tudod, de ma van a bár micvád. Nem tudok tortát sütni, apád pedig nem jön vissza. De van egy dolog, amit megtehetek.

És elővett egy kis üveg parfümöt, a Chanel 5-öt, ami az elegáns hölgyek parfümje volt a háború előtt. Soha nem fogjuk megtudni, hogyan tartotta meg mindvégig. Összetörte a padlón, és azt mondta:

– Legalább nem lesz büdös a fiam bár micváján.”

Jaír Lapid az említett nagyapja kapcsán megjegyezte, hogy ő a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg.

Az új kormányfő a beszédében köszönetet mondott közvetlen elődjének, Naftali Bennettnek a „tisztességedért, barátságodért és azért, hogy az elmúlt évben olyan gazdasági és biztonsági eredmények felé vezetted a kormányt, amelyekre évek óta nem volt példa. Külön köszönet azért, hogy lehetővé tetted Izrael polgárai számára, hogy ezen a héten rendezett átmenetet lássanak a megállapodásokat betartó és egymásban hiszők között”.

Majd azt mondta: „Izrael állam nagyobb mindannyiunknál. Bármelyikünknél fontosabb. Itt volt előttünk, és még sokáig itt lesz utánunk. Nem csak hozzánk tartozik. Azokhoz tartozik, akik a diaszpórában évezredek óta álmodoztak róla, és azokhoz, akik még nem születtek meg, a jövő nemzedékei. Számukra és nekünk a közjót kell választanunk; ami összeköt bennünket. Mindig lesznek nézeteltérések, a kérdés az, hogyan kezeljük őket, és hogyan biztosítsuk, hogy ne azok kezeljenek minket.

A nézetkülönbség nem feltétlenül rossz dolog mindaddig, amíg nem ássa alá a kormány stabilitását és nem károsítja belső ellenálló képességünket. Mindaddig, amíg emlékezünk arra, hogy mindannyiunknak ugyanaz a célja: egy zsidó, demokratikus, liberális, erős, fejlett és virágzó Izrael. A mély izraeli igazság az, hogy a legtöbb igazán fontos témában – ugyanazt valljuk. Hiszünk abban, hogy Izrael a zsidó nép nemzetállama. Létrehozása nem 1948-ban kezdődött, hanem azon a napon, amikor Jósua átkelt a Jordánon, és örökre összekapcsolta Izrael népét Izrael földjével, a zsidó nemzet és izraeli hazája között. Hiszünk abban, hogy Izraelnek liberális demokráciának kell lennie, amelyben minden polgárnak joga van kormányt váltani és meghatározni élete menetét. Senkitől sem lehet megtagadni alapvető jogait: a tisztelet, a szabadság, a foglalkoztatás szabadsága és a személyes biztonsághoz való jogot. Hiszünk abban, hogy katonai erőnket mindig meg kell őriznünk. Enélkül nincs biztonság”.

Mint fogalmazott: „Hiszünk abban, hogy Izrael egy zsidó állam. A karaktere zsidó. Identitása zsidó. Kapcsolatai nem zsidó állampolgáraival is zsidók. Mózes harmadik könyve azt mondja: Olyan legyen nektek a jövevény, aki tartózkodik nálatok, mint a bennszülött közületek, és szeressétek őt, mint saját magatokat. Hiszünk abban, hogy mindaddig, amíg Izrael biztonsági szükségleteit kielégítik, Izrael békére törekvő ország. Izrael kinyújtja kezét a Közel-Kelet összes népe felé, beleértve a palesztinokat is, és azt mondja: eljött az ideje, hogy felismerjétek, mi soha nem megyünk el innen, tanuljunk meg együtt élni”.

A Zsidó Államot méltatva kifejtette: „Itt olyan szellemi tőke, képzelőerő és erő van, ami sehol máshol nem található. Az izraeli gazdaság az egész világ zarándokhelye. Pontosan a globális válság idején nőttek a lehetőségeink. Tudjuk, hogyan kell változni, fejlődni – csupán együtt kell tennünk”.

Megosztotta a közvéleménnyel, hogy „két kép lóg az irodámban a Kneszetben, egymás mellett: David Ben-Gurion és Menachem Begin. Két politikai rivális, de egyben a két legfontosabb miniszterelnökünk is. Gyakran vitatkoztak, de mindig emlékeztek arra is, hogy ugyanaz a céljuk: Izrael állam erejének és erkölcsi jellegének építése. Ez a cél nagyobb mindennél, ami elválaszt bennünket. A mi tesztünk nem az, hogy megnyerjük-e a vitát, hanem az, hogy megtanuljuk-e megtalálni a módját, hogy együtt dolgozzunk azokkal, akik nem értenek egyet velünk”.

A teljes beszédet az Új Kelet oldalán, ide kattintva olvashatják.

(Címlapkép: Jaír Lapid hivatalos Facebook-oldala)

Vélemény, hozzászólás?