1840-ben született meg az a törvény, mely engedélyezte a zsidóságnak a magyarországi szabad királyi városokban is a letelepedést. Az 1842-ben elismert fehérvári hitközség első ismert imádkozóhelye Stern Gáspár egyik szobája volt. Belső villongások, viták után, a reformmozgalom sikerének könyvelhette el, hogy a zsinagógaépületek közelíteni kezdtek a keresztény istentiszteleti térhez – elősegítve a többségi társadalomba való beilleszkedést, az elfogadtatást.
| Támogassa hitközségünket: OTP Bank: 11736116-20014397 |
Ezen újító eszmék jegyében 1863 tavasza és 1864 ősze között épült fel Székesfehérváron a 400 fő befogadására tervezett, neológ zsinagóga, a Rákóczi út 1. szám alatt. Tervezője neve nem ismeretes, de vélhetőleg egy itáliai mester gondolta és álmodta újra a budapesti Dohány utcai imaházat Fehérvár belvárosa küszöbére. (Más forrás szerint az 1826-ban született, 1881-ben Kassa mellett elhunyt Cometter Bernát lenne a tervező, akit többek között a balatonfüredi Erzsébet szanatórium építtetője ként tartottak számon, és a mai Budai út 27. szám alatt volt az otthona Székesfehérváron.) Az építőmestert Szász Ferencnek hívták, az épület ünnepélyes avatására 1864. szeptember 23-án került sor.
A monumentális épület azonban, mely a fővárosban ellátta funkcióját, az egykori koronázóvárosban üresen kongott, túlságosan tágasnak bizonyult.
Éppen ezért már az 1930-as években felmerült a „megcsonkításának”, kisebbé tételének gondolata. Kerekes Lajos polgármester az 1938. évi 7377. sz. véghatározatában városrendezési és szépészeti indokkal elrendelte a toronysisakok és lépcsőfeljárók eltávolítását. Az 1944-es deportálásokat követően pedig a zsidó lakosoktól elkobzott ingóságok raktározására használták az imaházat.
Még ez évben bombatalálat is érte a templomot, bár falai viszonylag épen maradtak; ám az elhurcolt hívek döntő többsége nem tért vissza a világháború után, így a romos épületet 1949 tavaszán elbontották.
Forrás: albaarchivum.hu
