Hetiszakasz

Achare Mot-Kedosim hetiszakasz kommentár

Ezen a héten ismét dupla szakaszt olvasunk. Az engesztelés napjától a a kósersági szabályokig, sok mindenről esik szó. Mégis, az Örökkévaló újfent figyelmezteti népét.

Támogassa hitközségünket: OTP Bank: 11736116-20014397

„Egyiptom országának cselekedete szerint, amelyben laktatok, ne cselekedjetek és Kanaán országának cselekedete szerint, ahová én viszlek benneteket, ne cselekedjetek, törvényeik szerint ne járjatok;” כְּמַעֲשֵׂ֧ה אֶֽרֶץ־מִצְרַ֛יִם אֲשֶׁ֥ר יְשַׁבְתֶּם־בָּ֖הּ לֹ֣א תַעֲשׂ֑וּ וּכְמַעֲשֵׂ֣ה אֶֽרֶץ־כְּנַ֡עַן אֲשֶׁ֣ר אֲנִי֩ מֵבִ֨יא אֶתְכֶ֥ם שָׁ֙מָּה֙ לֹ֣א תַעֲשׂ֔וּ וּבְחֻקֹּתֵיהֶ֖ם לֹ֥א תֵלֵֽכוּ׃

Rási (1040-1105) igy vélekedik erről a versről: „ Ez azt mondja nekünk, hogy az egyiptomiak és a kánaániak tettei romlottabbak voltak, mint az összes többi nemzeté, és hogy Egyiptom körzete, ahol az izraeliták laktak (אשר ישבתם בה), még korruptabb volt, mint az egész Egyiptom.” Az „avoda zarah”, a bálványimádás tilalmát erősíti meg az Örökkévaló. Nem véletlenül. Az egyiptomi szolgaság idején, az ottani szokások és bálványok szivárogtak be a nép mindennapjaiba, hiszen egésznap azok vették körül életük perceit. Most, a vándorlás alatt, és a megígért földön élőktől, csak a bálványok különféle alternatívái tolulnak folyton feléjük. Az aranyborjú bűne, örök intelemként lebeg a zsidó nép felett. Miket is tanultunk belőle? 1. Soha ne távozzon el tőlünk az Istenfélelem. 2. Soha ne forduljunk más alternatívák imádása felé. 3. Ne készítsünk semmilyen hasztalan bálványt magunknak. 4. Még az igaz vezetők, mint Áron is tévútra térhetnek, de Áron nagysága abban nyilvánult meg, hogy valódi megbánást tanúsított. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor Jákob és nemzedéke bálványimádó lett volna? A választ a Tur HaAroh-ban találjuk: „Jákob idejében ez a tilalom még nem volt érvényben, mivel a ובחוקותיהם לא תלכו általános elvét, miszerint „ne vegyék át vallási vagy kulturális szokásaikat”, még nem hozták törvénybe. Ez az oka annak, hogy Jákób szabadon kenhetett fel oszlopokat, állított oltárokat és hasonlókat a Hashem imádatához. Manapság, a kinyilatkoztatás után, mindezt törvényen kívül helyezték, mert azt a benyomást kelti, hogy nem különbözünk annyira más vallásoktól.”

Amikor az Örökkévaló, a mostani szidrában felszólítja a zsidókat, hogy ne járjanak az idegen kultuszok törvényei szerint, megakarja óvni a jövő Áronjait attól, hogy elbukjanak. Hiszen ő a sálom bájt őrzése közben bukott el. Ebből azt tanuljuk, hogy nincsen olyan micva, amiért érdemes az Örökkévaló ellen cselekedni, vagy akár a saját, vagy embertársaink életét veszélyeztetni. Mert ezzel, bűnnel szennyezük be az Örökkévaló szavait, még akkor is, ha eredetileg a jószándék (micva végzés) vezérelt bennünket. Azért is nagyon fontos a mostani hetiszakaszunk, mert az engesztelés mikéntjét is elénk tárja. De hallgassunk az Örökkévalóra, mert több aranyborjút már nem fog nekünk megbocsátani. Ahhoz ma nincsen nekünk Mózesünk.

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?