Hetiszakasz

Cáv hetiszakasz 2. kommentár, 5782. VeÁdár 11.

„Ha hálaadásul áldozza, akkor áldozzon a hálaáldozattal kovásztalan kalácsokat” (7:12). Rav Rafael Mose Luria kommentárja abból indul ki, hogy a Talmud (Sábát 74b) szerint, ha valaki kígyót vagy skorpiót lát négykönyöknyi távolságon belül, akkor tudnia kell: a bölcsek véleménye szerint azért rendelték el azok felbukkanását, hogy megijesszék és megtérésre késztessék az illetőt. A mester szerint a „hirtelen ránk törő veszély nem más, mint Isten üzenete, és amennyiben megmenekülünk, nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy a veszély valóban elmúlt-e, vagy csak haladékot kaptunk. A kabbalisták szerint Izrael gyermekei a Nádas-tengernél pusztító rendelettel szembesültek. Az Örökkévaló haladékot adott nekik, és kettéválasztotta előttük a tengert, de a rendeletet nem törölte el, és Purim napjaiban, Hámán által ismét előkerült. Az ilyen és ehhez hasonló „nehéz végzéseket” csak engesztelő cselekedetekkel, ezen belül hálaáldozattal (Szentély hiányában erre vonatkozó imával) lehet megszüntetni”. Hétköznapi példa: aki felgyógyul betegségből, annak jobb, ha ezt követően felfogást, életmódot vált, mert ha nem tesz így, akkor nem értette meg a figyelmeztetés lényegét.

Támogassa hitközségünket: OTP Bank: 11736116-20014397

Szép napot mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?