Hetiszakasz

Hetiszakasz: Minden hétnek megvan a maga kijelölt olvasmánya

Minden hétnek megvan a maga kijelölt olvasmánya Mózes öt könyvéből, a Biblia első és a zsidók számára legkitüntetettebb részéből, a Tórából. A Tóra egy-egy szakaszát kell felolvasnunk zsinagógáinkban, héberül, a szöveg eredeti nyelvén, a Tóra-tekercseinkből (más hordozókról ezeken az alkalmakon nem lehet) a hétfői, a csütörtöki és a szombati istentiszteletek során.

Támogassa hitközségünket: OTP Bank: 11736116-20014397

A teljes Tórát így egy év alatt kell felolvasnunk. Az olvasást mindig a Tóra örömünnepén, Szimchát Tórakor fejezzük be és kezdjük is újra, azon az alkalmon, amikor a Tóra-tekercsekkel táncolunk is, ez az ünneplés zárja a „zsidó újévvel”, a Ros háSánával kezdődő „őszi ünnepek” sorozatát, amelyek közel egy hónapig zajlanak.

Szombatonként és bizonyos zsidó ünnepeken a Tóra adott hetiszakaszának olvasását kiegészítik a prófétai könyvek kijelölt részeinek olvasásával, az úgynevezett Háftárák felolvasásával is, bizonyos ünnepek alatt az ünnepre vonatkozó Tórai szakaszokat is olvasni kell.

A hetiszakaszok a nevüket többnyire első jellemző szavukról kapják, az elsőt például azért hívják Berésit-nek, mert ez a Biblia első szava, azt jelenti, kezdetben. Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. Összesen 54 hetiszakasz van a Tórában, ezek egy részét összevonhatják egymással, hogy felolvasásuk mindig pontosan egy zsinagógai évre jöjjön ki.

A közösségek rabbijai, tanult tagjai ezeket a hetiszakaszokat kommentálják, magyarázzák, ezekből prédikálnak a zsidó gyülekezetekben, bejegyzéseikben, könyveikben.

A HETISZAKASZOK SORRENDJE

Brésit – Mózes I. könyve

Brésit (Mózes 1. 1:1-6:8.)
Noáh (Mózes 1. 6:9–11:32.)
Leh-Lehá (Mózes 1. 12-17.)
Vájérá (Mózes 1. 18–22.)
Hájé Szárá (Mózes 1. 23–25:18)
Toldot (Mózes 1. 25:19–28:9)
Vájécé (Mózes 1. 28:10–32:3.)
Vájisláh (Mózes 1. 32:4–36:43.)
Vájésev (Mózes 1. 37-40.)
Mikéc (Mózes 1. 41:1–44:17.)
Vájigás (Mózes 1. 44:18-47:27)
Vájehi (Mózes 1. 47:28-50:26.)

Smot – Mózes II. könyve

Smot (Mózes 2. 1:1–6:1.)
Váérá (Mózes 2. 6:2–9:35.)
Bo (Mózes 2. 10:1–13:16.)
Besáláh (Mózes 2.13:17–17:16.)
Jitró (Mózes 2. 18:1–20:23.)
Mispátim (Mózes 2. 21:1–24:18.)
Trumá (Mózes 2. 25:1–27:19.)
Tecáve (Mózes 2. 27:20–30:10.)
Ki tiszá (Mózes 2. 30:11–34:35.)
Vájákhél (Mózes 2. 35:1–38:20.)
Pekudé (Mózes 2. 38:21–40:38.)

Vájikrá – Mózes III. könyve

Vájikrá (Mózes 3. 1:1–5:26.)
Cáv (Mózes 3. 6:1–8:36.)
Smini (Mózes 3. 9:1–11:47.)
Tázriá (Mózes 3. 12:1–13:59.)
Mecorá (Mózes 3. 14:1–15:33.)
Áhré Mot (Mózes 3. 16:1–18:30.)
Kedosim (Mózes 3. 19:1–20:27.)
Emor (Mózes 3. 21:1–24:23.)
Behár (Mózes 3. 25:1–26:2.)
Behukotáj (Mózes 3. 26:3–27:34.)

Bámidbár – Mózes IV. könyve

Bámidbár (Mózes 4. 1:1-4:20.)
Nászó (Mózes 4. 4:21–7:89.)
Beháálothá (Mózes 4. 8:1–12:16.)
Seláh (Mózes 4. 13:1–15:41.)
Koráh (Mózes 4. 16:1–18:32.)
Hukát (Mózes 4. 19:1–22:1.)
Bálák (Mózes 4. 22:2–25:9.)
Pinhász (Mózes 4. 25:10–30:1.)
Mátot (Mózes 4. 30:2–32:42.)
Mászéé (Mózes 4. 33:1–36:13.)

Devárim – Mózes V. könyve

Devárim (Mózes 5. 1:1–3:22.)
Váethánán 
(Mózes 5. 3:23–7:11.)
Ékev 
(Mózes 5. 7:12–11:25.)
Reé (Mózes 5. 11:26–16:17.)
Softim (Mózes 5. 16:18–21:9.)
Ki técé (Mózes 5. 21:10–25:19.)
Ki távó (Mózes 5. 26:1–29:8.)
Nicávim (Mózes 5. 29:9–30:20)
Vájéleh (Mózes 5. 31:1-30.)
Háázinu (Mózes 5. 32:1-52.)
Vözot háböráhá (Mózes 5. 33:1–34:12.)

Forrás: Mazsihisz

Vélemény, hozzászólás?