Hetiszakasz

Pekudé hetiszakasz 2. kommentár, 5782. Ádár 27.

„Ezek a számlálásai (könyvelései) a hajléknak, a bizonyság hajlékának, amelyeket megszámláltak Mózes parancsa szerint. A leviták feladata volt, Itámár, Áron, a pap fia által” (38:21). A Kli Jákár több lehetséges vagy valós összefüggésre felhívja a figyelmünket a fenti vers kapcsán. Ezek egyike arról szól, hogy amennyiben a felajánlásokkal való elszámolást a nép követelte vagy kérte volna Mózestől, akkor nem szerepelne a versben a “Mózes parancsa szerint” kitétel. Úgy látszik, hogy népünk valaha élt legnagyobb vezetője magától gondolta, hogy erre az elszámolásra szükség lehet a közösség tagjainak lelki békéje okán. Egy másik észrevétele a “bizonyság hajléka” kifejezésre vonatkozik. A mester szerint כל מה שפקד על פי משה הוא הנמצא ביד איתמר במשקלו ממש וזה היה מצד הנס, vagyis a Mózes által megszámlált értékek hiánytalanul, változatlan mennyiségben kerültek Itámár elé, amit nyugodtan nevezhetünk csodának, hiszen például az ezüst megmunkálása során úgy általában valamennyi veszteségnek szükségszerűen keletkeznie kell. Itt azonban csoda történt, az ezüst mennyisége nem csökkent, és a „bizonyság hajléka” kifejezés arról tanúskodik („azt bizonyítja”), hogy a Sehina Izrael gyermekei között lakozott, mert csak ebből fakadóan történhetett ez a csoda is.

Támogassa hitközségünket: OTP Bank: 11736116-20014397

Szép napot mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?