Hetiszakasz

Smini hetiszakasz 2. kommentár, 5782. VeÁdár 18.

A Hajlék felszentelésének előzményeként Mózes utasította az embereket: „Ez az, amit az Örökkévaló parancsolt, tegyétek meg, hogy megjelenjen nektek az Örökkévaló dicsősége” (9:6). írja: „az ember azzal a potenciállal és mozgató erővel születik, hogy magasra törjön. Mindenki arra indul el, amerre a szíve viszi, van, aki gazdagságra vágyik, mások dicsőségre törekszenek, és hosszan lehetne sorolni a megálmodott utakat. A valóságban azonban az egyetlen dolog, ami a lelket kielégítheti, az a spirituális teljesítmény. A lélek azt kívánja, hogy „megjelenjen neki az Örökkévaló dicsősége”. Sokan úgy gondolják, hogy képesek magunknak megszabni a magasztos spirituális szint eléréséhez vezető utat. Ez azonban tévút, mert, aki így cselekszik az nem Istent, hanem egy maga számára létrehozott célt szándékozik elérni. A megoldás a fenti versben rejlik: „ez az, amit az Örökkévaló parancsolt, tegyétek meg” – vagyis, ha a tetteid kizárólag Isten parancsain alapulnak, és semmilyen más szándék nem vezet, mint ezen parancsok teljesítésének a vágya, akkor és csak akkor megjelenhet számodra az Örökkévaló dicsősége. (Rav Jakov Mose Charlap nyomán).  

Támogassa hitközségünket: OTP Bank: 11736116-20014397

Szép napot mindenkinek!

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?