Kategória: Hetiszakasz

Bo hetiszakasz 5. kommentár, 5782. Svát 4.
A peszáhi haggadában ezt olvassuk: „Minél többet beszél valaki a kivonulásról, annál inkább dicséretre méltó.” Miért? A kérdésre született válaszok mögött a válaszadók világlátása, az adott korszak szellemi környezete, a zsidó közösség aktuális helyzete jelenik meg. Jó példa erre Rav Jákov Jiszrael Berger megjegyzése, aki 1944-ben ezt írta: „Izrael gyermekeinek 400 évig kellett volna Egyiptomban…

Bo hetiszakasz 4. kommentár, 5782. Svát 3.
„Így egyétek: csípőitek övezve, saruitok lábaitokon, bototok kezetekben, és egyétek sietve, peszáh az az Örökkévalónak” (12:11). Rási elmagyarázza a peszáh szóról, hogy „átugrást” vagy „elkerülést jelent, mert Isten (angyala) átugrott a zsidók házai fölött, amelyek az egyiptomiak házai között voltak, illetve egyiptomiról egyiptomira ugrott, melyek között zsidók házai helyezkedtek el”.

Bo hetiszakasz 3. kommentár, 5782. Svát 2.
Mielőtt az egyiptomi elsőszülötteken Isten végrehajtotta az utolsó csapást, elmondta Mózesnek és Áronnak a peszáh-áldozat részleteit, így azt is, hogy a kivonulást megelőző éjjelen kell bemutatni. A Teremtő utasításainak meghallgatása után a Tóra Mózes a átadta véneknek az „isteni forgatókönyvet“. „És szólította Mózes Izrael minden véneit és mondta nekik: Fogjatok és vegyetek magatoknak juhokat családjaitok…

Bo hetiszakasz 2. kommentár, 5782. Svát 1.
„Beszélj a nép füleibe, kérlek, hogy kérjenek… ezüst- és aranytárgyakat (11.2). Az Örökkévaló külön megkéri Mózest, hogy emlékeztesse Izrael gyermekeit: nem üres kézzel, hanem jelentős vagyonnal kell távozzanak Egyiptomból. Rási azt írja, hogy a נא szó (kérlek) mindig a könyörgés kifejezése. Itt azt jelenti: kérlek téged (Mózes), hogy figyelmeztesd őket erre, hogy az igaz ember,…

Váérá hetiszakasz 6. kommentár, 5782. Tévét 27.
A csapások hatására a fáraó meginogni látszik, és felveti, hogy őseink mutassanak be „istenüknek” áldozatot, de Egyiptom földjén tegyék ezt: „És Fáraó hívatta Mózest meg Áront és mondta: menjetek, áldozzatok Isteneteknek az országban” (8:21). Mózes nem fogadja el az ajánlatot: „De Mózes mondta: nem helyes, hogy így cselekedjünk, mert az egyiptomiak utálatát fogjuk áldozni Örökkévaló…

Váérá hetiszakasz 5. kommentár, 5782. Tévét 26.
Isten felkészítette vezetőinket, hogy mi várható a fáraóval való megbeszélés során: „Ha szól hozzátok Fáraó: tegyetek magatoknak csodát! akkor mondd Áronnak: vedd botod és dobd le Fáraó előtt, hogy legyen kígyóvá“ (7:9). A magyar fordításokból a „magatoknak” szó ki szokott maradni, ami indokoltnak tűnik, hiszen így könnyebben érthető a szöveg.

Váérá hetiszakasz 4. kommentár, 5782. Tévét 25.
A hetiszakasz elején négy (igazából öt) szóval találkozik, amelyeket a megváltás négy (öt) kifejezésének nevezünk. A hocéti (kihozlak), hicálti (megmentelek), gáálti (megváltalak), lákáhti (veszlek), szavakra egy-egy pohár bor elfogyasztásával emlékezünk a Széder estén, de az ötödik kifejezés „kakukktojás”.

Váérá hetiszakasz 3. kommentár, 5782. Tévét 24.
Isten meghallgatta Mózes kétségeit, majd: „az Örökkévaló szólt Mózeshez meg Áronhoz és parancsot adott nekik Izrael fiaira és Fáraóra, Egyiptom királyára vonatkozólag, hogy vezessék ki Izrael fiait Egyiptom országából” (6:13). Rási tisztázza: a parancs két részből állt, egyrészt bánjanak gyengéden és türelmesen Izrael népével, másrészt mutassanak tiszteletet Egyiptom uralkodójával szemben. Rav Avraham Jichak Bloch különbséget…

Váérá hetiszakasz 2. kommentár, 5782. Tévét 23.
„De szólt Mózes az Örökkévaló színe előtt: íme, Izrael fiai nem hallgattak rám, hogy hallgatna Fáraó, hiszen metéletlen ajkú vagyok”? (6:12). Mózes bizonytalansága látszólag azért is indokolatlan, mert a nép már hitet tett az Örökkévaló mellett: „A nép hitt, és meghallották, hogy gondolt az Örökkévaló Izrael fiaira és hogy látta nyomorukat, amikor meghajoltak és leborultak”…

Váérá hetiszakasz 1. kommentár, 5782. Tévét 22.
„De szólt Mózes az Örökkévaló színe előtt: íme, Izrael fiai nem hallgattak rám, hogy hallgatna Fáraó, hiszen metéletlen ajkú vagyok”? (6:12). Mózes még mindig bizonytalan, hogy az Isten által rábízott küldetésre vajon tényleg alkalmas-e? Ez tükröződik a fenti megjegyzésében is, mellyel kapcsolatban több kommentár is felhívja a figyelmet, hogy nem tűnik logikusnak.

Smot hetiszakasz 5. kommentár, 5782. Tévét 19.
„Történt e napokban, Mózes felnőtt, kiment testvéreihez és látta rabmunkáikat…” (2:11). A midrás tanítja: Mózes látta, hogy a gyenge embereket nagy terhek cipelésére kényszerítették, az erős embereket pedig kis terhek hordozására. Rav Klonimus Kalmish Sapira szerint érthető probléma, amikor gyenge emberek nagy terheket kell cipeljenek, de miért akkora megpróbáltatás, ha erős embereknek kis terheket kellett hordozniuk?…

Hetiszakasz: Minden hétnek megvan a maga kijelölt olvasmánya
Minden hétnek megvan a maga kijelölt olvasmánya Mózes öt könyvéből, a Biblia első és a zsidók számára legkitüntetettebb részéből, a Tórából. A Tóra egy-egy szakaszát kell felolvasnunk zsinagógáinkban, héberül, a szöveg eredeti nyelvén, a Tóra-tekercseinkből (más hordozókról ezeken az alkalmakon nem lehet) a hétfői, a csütörtöki és a szombati istentiszteletek során.

