
Hivatalos weboldala

A holokauszt emléknapja előtt érkezett Gárdonyba „A művészet az elmondhatatlan tolmácsa” című kiállítás, amelyen Auschwitz-túlélők visszaemlékezései alapján készült képzőművészeti alkotások láthatók. A tárlaton összekapcsolódik az…

Habár megtelt a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga, tegnap mégis családias, meghitt, bensőséges hangulatú ünnepség keretében zajlott le az a rendezvény, amelyet dr. Schöner Alfréd főrabbi…

Idősek és fiatalok, amatőrök és profik szolidaritásból jöttek össze a Caesarea Amphitheaterben. Ezer izraeli zenész és énekes gyűlt össze az ókori Cézárea amfiteátrumban, és elénekelték…

Székesfehérvár városa egy megható ünnepség színhelyévé vált, ahol a zsidó közösség a Hanuka nyolc napját ünnepelte méltó módon.

A múlthéten olvasott szakaszunkat azzal zártuk, hogy József börtönbe került, álmokat fejtett, de nem nyerte el a szabadságát. Ezen a héten olvasott hetiszakaszunkban ugrunk két…

A hadsereg szerint több száz kilométernyi alagutat számoltak fel, amelyek közül sok a Hamász „stratégiai eszközeit” köti össze; Az IDF arab szóvivője a Shejaiya zászlóalj…

Az Egyesült Államok diplomáciájának évtizedeken át meghatározó alakja – aki részint béke Nobel-díjat kapott, részint pedig világszerte vitatott személy volt a külpolitikai elvei miatt –…

Péntek reggel hétkor kezdődik a tűzszünet a Gázai övezetben, délután 4-kor adják át az első izraeli túszokat – közölte a katari külügyminisztérium szóvivője csütörtökön izraeli médiajelentések…

Karola receptje: Mézes sütemény újévre Hozzávalók: – 2 közepes nagyságú kávés csésze akácméz, – 1 csésze erős kávé (hidegen) – 3 evőkanál rum – 1…

A Székesfehérvári Zsidó Kulturális Napok eseménysorozata idén is színes programokkal várta a látogatókat, bár a nemzetközi történések miatt változás történt a tervezett programok között.